Kozmetika - Bőrápolás

Kozmetika története

A szépségért, ha szeretnénk megtartani, harcolni kell. Természetesen húszéves korig a szépség ajándék. A harmincadik évtől már inkább fegyelem kérdése. Amikor pedig már valaki negyvenéves lesz, a fegyelemhez még munka is társul. De a munka mindig megéri.
Szépnek lenni - szépnek maradni, ez a csábító cél évezredek óta foglalkoztatja az emberiséget. Már az ókori Egyiptom, Görögország és Róma asszonyai felhasználták a kozmetika titkait, igaz, hogy akkor még varázsigék és az isteneknek hozott áldozatok kíséretében tették azt. Az ember a kozmetika segítségével igyekezett megközelíteni vagy éppen elérni a szépségideált. A görög „koszmeó” ige - ebből származik a kozmetika szó - eredetileg csupán annyit jelentett: ékesíteni, de a fogalom már az antik világban egyértelmű volt azzal, hogy „szép, egészséges, hibátlan". Valósággal bámulatos, hogy mennyi és milyen sokféle kozmetikai szert ismertek akkoriban. Nem egy receptjüket még ma is használjuk. Sőt, a föníciaiak exportálták szépítőszereiket. De jól kerestek is ezen az exporton.
Az antik kozmetikáról jól megalapozott ismeretekkel rendelkezünk. Az eddig talált 30000 múmia, meg mindaz, amit koporsójukban melléjük helyeztek, pontos képet nyújt az akkori szépségápolásról. Thot fáraó sírjában fedeztek föl egy edényt, tele kozmetikai szerekkel, amelyeknek illata változatlanul tiszta és tartós maradt. És mindez 3320 év elteltével is megmaradt.
A szépség eléréséhez, illetve biztosításához természetes és mesterséges szerek álltak rendelkezésre. Ismertek krémmaszkokat, aromás fürdősókat, szőrtelenítőket, és ismerték a hajgöndörítés és -kisimítás trükkjeit. A pórusok tisztítására és a szövetek vérellátásának javítására kedvelték az arc gőzölését.
Nagy gondot fordítottak a kéz és láb körmeinek ápolására. Az Ízisz istennőt ábrázoló és a múmiák mellett talált szobrocskáikon a köröm csodálatos színezései vagy aranyozásai láthatók. Némelyiken sok színben csillogó, zománcszerű festékréteget fedeztek föl. A kendőzés sem hiányzott; erről az arcra és az állra fölvitt festék-sávok tanúskodnak. Művészien színezték a szempillát és a szemöldököt. Krémek, olajok és púderek egészítették ki az arcápoló szereket.
A kozmetikai szerek antik fémpalackocskáinak formája megfelelt az akkori olajosedényekének. Nem hiányzott még a dugó sem, amely azt a célt szolgálta, hogy úrnője az arcfestékbe mártsa.
A régi Fönícia Szidón nevű kikötővárosa mellett egy sírban műfogakkal ellátott koponyát találtak. A fogakat aranyhuzal kapcsolta össze híddá. Az etruszkok a fogtechnika kiváló mestereiként híresek voltak. Fogpótlásra borjak lecsiszolt metszőfogait használták. És mindezt időszámításunk előtt kilencszáz évvel.
A perzsák nagy becsben tartották szakállukat. És hogy hosszú szakálluk semmit se veszítsen formájából, éjszakára burkot húztak rá. A perzsák voltak a parfüm feltalálói is. Legalábbis ezt állítja Plinius, a régi rómaiak történetírója: „A perzsa nők a férfiakat ismeretlen jó illatokkal csalogatták magukhoz, s vették le őket lábukról..."
Az ásatások, amelyek Agamemnón király aranyban gazdag mükénéi rezidenciáját tárták fel, hajtűket és fésűket hoztak napvilágra, fülkarikákat és elefántcsontból készült tükörnyeleket és mindenféle kozmetikai készítmény befogadására való művészi edényeket. A talmud, a zsidó jogszabálygyűjtemény rendelkezése szerint a férfi felszólítás nélkül tartozott felesége rendelkezésére bocsátani a testápolásához szükséges eszközöket. S ezek közt nem csupán a szappan szerepelt, hanem rózsaolaj, fahéjkenőcs és szalamandrazsír is. Az asszír paloták választékos ízléssel berendezett fürdőiben külön medencék szolgáltak kozmetikai gyógyfürdők céljaira. A vendégről való gondoskodás lábfürdővel kezdődött, és éjjel-nappal rendelkezésére állottak a kenőcskeverő, olajjal dögönyöző rabszolgák. Nem csupán a föníciaiak folytattak élénk kereskedelmet kozmetikai cikkekkel; az egész Kelet töménytelen aranyat sepert be ily módon az idők során. Az orvos-papok eleinte a legnagyobb ravaszsággal rejtegették receptjeik titkát, de aztán porondra léptek az első drog- és illatszergyárosok, és a Földközi-tenger országait az utazó kereskedők Trójától Marseille-ig elárasztották készítményeikkel. Legkapósabb cikkeik voltak: az egyiptomi comb- és lábkenőcsök, az áll- és mellolajak, valamint a tarkó és a nyak ápolására használatos speciális paszták. Különösen keresettek voltak a bőrápoló pépes balzsamok. Ezek a pép-maszkok éjszakánként az arcra simultak, szerepük az volt, hogy eltüntessék a szeplőket, ráncokat és a bőr egyéb hibáit.

A görögök a szépségápolást „kallopizein"-nek (arcszépítés), a rómaiak „decoratio"-nak nevezték, és ezen a kikészítést, mindannak kiemelését, hangsúlyozását értették, ami szép az emberen. Néhány ezer évvel ezelőtt már szépségápolási tanácsadó könyv is állt a szépülni vágyó hölgyek rendelkezésére: Kleopátra egyiptomi orvosnő - nem azonos a legendás királynővel - írta az első olyan kézikönyvet, amely a szépséggel foglalkozott, „Koszmetikon" címmel.
Néhány évszázadnak kellett eltelnie addig, amíg Pedaniosz Dioszkuridész görög orvos (i. e. i. század), aki sokáig Szicíliában élt, újabb fontos művet írt a szépség meghosszabbításáról és megőrzéséről. Receptjeit és tanácsait még a késő középkorban is alkalmazták. Híressé vált küphi-receptje, amely nevét egy növényfajtáról nyerte. Ez a következőket írta elő: „Szárított mirhát, borókabogyót, tömjént, palkát, aloéfát, borókagyantát és kálmost őröljünk meg és dörzsöljünk porrá, keverjünk hozzá pálmafanedvet, csurgassunk rá mézet, főzzük fel, gyúrjuk össze, és formáljunk belőle golyócskákat. Az asszonyok használják füstölésre, és készítsenek belőle szájillatosító labdacsokat." A vonzódás bizonyos szaganyagok, kivonatok iránt időnként képtelen méreteket öltött. A harapós megjegyzések pedig ezzel kapcsolatban, az ókorban éppoly kevéssé hiányoztak, mint az újkorban. A csúfolódók szerint Poppea több rózsaolajat fogyasztott, mint amennyi bort Néró.
A korai pénzérméket díszítő képeken ingerlő hajviseletű hölgyeket láthatunk. Sokuk haja, amelyből frizurájukat alkották - éppúgy, mint gyakran a mai nőké - nem a sajátjuk volt.
A kozmetika már a kezdet kezdetén sem csupán a Földközi-tengert körülvevő országokra korlátozódott. A régi mongol, tibeti és kínai gyógyszertudományban újra meg újra felbukkannak különféle illatanyagok és füstölőszerek, bőrre alkalmazható borogatások és más szépítőszerek receptjei. Fakérgek, gyökerek, levelek és virágok, nyersen, főzve, szétdörzsölve és olajjal elegyítve szolgáltatták a régi ázsiai kozmetika alapanyagait.
Az arabok közvetítésével meghódították a kozmetikai művészetek Hispániát és Itáliát is. A szépítő módszerek ugyanazok voltak. Az álmok és vágyak, amelyeknek elérését szolgálták, szintén hasonlítottak. Csupán az előállítás módja változott, meg az elnevezése.
Idők folyamán az orvostudomány és a gyógyszerészet művészete kiterjedt a kozmetikai szerekre is. Ugrásszerűen megnőtt a szeplő és bőrgyógyító zselék, gyógyhatású földek, gyógyfűmaszkok és tisztítóolajak fogyasztása, használata. Ugyanakkor egy sor csábító című kozmetikai kézikönyv is megjelent. Hogy csak néhányat említsünk: A „Hölgyek varázslatos szépítése" címet adta a velencei Marinello 15 6o-ban kozmetikai könyvének. Tíz évvel később került piacra Nápolyban „ A nők ékesítésének mesterséges eszközei" című könyv. Ezt 1680-ban követte Nürnbergben „ A bőr csodálatosságainak remek könyve". Tobias Vogel 1688-ban, Lipcsében az „Emberi szépség tükre" című művet adta ki. Olyan címek csatlakoznak a felsoroltakhoz, mint „A szeretetreméltóság orvosa" (1702) és „A hölgyek szépségének újonnan felfedezett titkai" (1704). Különleges bestseller lett C. A. Zwielein, heidelbergi orvos könyve, amely 1791-ben jelent meg Prágában. Munkájának a szerző ezt a címet adta: „Hogyan lesz, és hogyan marad valaki szép?"
A kozmetikát eredetileg inkább tapasztalati, mint tudományos alapon művelték. Sőt, bizonyos korszakokban nem is az volt a feladata, hogy károsodásokat megakadályozzon, vagy megszüntessen, hanem az, hogy elrejtse, ami nem kívánatos. Különösen vonatkozik ez a megállapítás a rokokó idejére. A mosakodás szó szinte ismeretlen volt. A mosdótálat nevetségesen kicsinyre méretezték, alig nagyobbra, mint a levesestányért. Az úgynevezett fedeles kádak sem szolgáltak más célt, mint az illúziókeltést - víz ugyanis nem volt bennük. Tehát a parfümnek és a púdernek kellett helytállnia. Micsoda szerencse, hogy akadt valaki a Rajna mellett, aki feltalálta a kölnivizet...

De ki tehette meg, hogy ezeket, a szereket használja? Míg az udvarokban és a gazdag polgárcsaládokban valósággal úsztak az illatárban, az egyszerű fiatal lánynak, avagy éppen „szolgálónak" szigorúan megtiltották, hogy keservesen keresett krajcárjain szépítőszert vásároljon, és ez által „előkelő" hölgynek tüntesse fel magát.

Areteiosz görög tudós fölismerte, hogy a lelki állapot befolyással van az arcszínre. Kollégája, Kritón, római orvos, aki négy kozmetikai könyvet írt, ismételten aláhúzta, hogy az esztétikus megjelenésnek lélektani okokból van jelentősége. Ő a szépség ideáljává a lélek és a test harmóniáját emelte. Egy helyen szószerint ezeket mondja: „ A pipere művészetének titka korántsem merül ki elkényeztetett nők szépségápolásában - az érzelmek fokozását is szolgálja!" Mindennek igen sok köze van ahhoz, amit ma így nevezünk: a kisebbségi komplexusok kiküszöbölése.
Hogy a kozmetika már az antik világban mekkora vonzóerőt fejtett ki, abból is kiderül, hogy i. e. 1000 évvel Egyiptomban találkozunk olyan szoborfeliratokkal, amelyeken „Légy szép és örülj" című felirat.
A déli napsütés megkívánta a bőr különösen hatásos védelmét. A mezopotámiai agyagtáblák képfeliratai és a kőtalapzatok ékírásos feljegyzései erre a célra különleges olajokat és kenőcsöket ajánlanak, izzasztó fürdőket ledörzsöléssel (a pórusok megtisztítása!) meg gyógyfüves maszkokat. Ezek a feliratok hangsúlyozzák, hogy a kozmetika nemcsak a szépítkezési vágyat és piperézkedési örömöt szolgálja; sokkal több ennél - a kozmetika a tisztességtudás parancsa, annak vállalása, hogy megkíméljük embertársainkat mindazoktól a kellemetlen érzésektől, amelyeket saját testünk elhanyagolásával kelthetnénk bennük.
Az ókorban még nem ismerték a szappant, a tisztálkodás alapanyaga az olaj volt. Ehhez azonban hozzá kellett adni illatanyagokat is. A bőr mélyenható, valóságos ápolása céljából a receptek előírták, hogy az olajhoz mandula, datolya, dió, méz, babér, édesgyökér és rózsalevél főzetét is hozzá kell keverni. Görögországban, ahol az olajat kizárólag higiénés célokra használták, különösen kedvelték a diapazmákat; ezeket a kellemes illatú kenetolajokat elsősorban a testgyakorló iskolákban és fürdőházakban használták.
A szépséget és a bájt minden kor fontosnak tekintette. Az a nő, aki ápolatlan volt, bizony jól tette, ha félreállt. A szépség fogalma nem kapcsolódott kizárólag az erotikához; az illemhez és a jó modorhoz ugyanúgy hozzátartozott. Még a babona és a vallási szertartás is szolgálta a haj, a bőr és a testforma szépítését. És akkor valósult meg az ideál, ha a test és a lélek szépsége harmonikusan kiegészítette egymást egyetlen eszménnyé fonódva.
Ősrégi a szépség csodaszereibe vetett hit. Erről köteteket lehetne írni. Még a 18, században voltak olyan patikák, amelyek kizárólag szépítőszereket árusítottak. Egyedül Velencében 18 ooo ilyen kozmetikai bolt árusította cikkeit, ami talán némi okot ad az álmélkodásra, ha meggondoljuk, hogy a város ekkor kereken 250000 lelket számlált. A nők paradicsomának számított a „Testa d'Oro", az Aranyfej-gyógyszertár. Berendezése fényűző volt: falai és bútorai a legfinomabb diófából valók, a polcokat majolikából és fajanszból készült drága tégelyek díszítették, remekbe készült muranói üvegekben csillogó folyadékok hívogatták-csalogatták a szépülni vágyó hölgyeket. A szépítőszereknek jól meg is kérték az árát.
Az antik világ igazi kozmetikai művészeivel ellentétben a velencei patikusok között sok szélhámos akadt. Így szépségápolási üzleteikben tubákot is árusítottak, nem pusztán azért, mert állítólag megszüntette a fejfájást: magasztalták, mint a petyhüdt arcbőr jótékony szerét. Még a muranói kolostor apácái is törték magukat érte. Különösen kedveltek voltak a szépség-golyócskák. Ezeket be lehetett venni, de használták füstölögtetőszerként is. A két módszer közül valamelyik csak használt - vagy egyik sem.
Nem túlságosan étvágygerjesztő, ha közelebbről megnézzük a Szent Márk gyógyszertár egyik szépségelixírének titkos receptjét. Volt benne trágya, apróra tört csigahéj és gazellazsír. S olyan kelendő volt, mint a cukor...

A nemesi hölgyeken kívül Velence félvilági dámái voltak a legszorgosabb vásárlók. Egy akkori címjegyzék szerint egyedül a Szent Márk tér környékén 11 5 80 kurtizán szolgálta a szerelmet. A velencei nők nem elégedtek meg azzal, hogy arcbőrük elbűvölő; szőkék akartak lenni. Már akkor érvényes volt a jelmondat: „Blondies preferred - Szőkék előnyben!" A város szépei tehát, akik még szebbek akartak lenni, órákon át ültek az erkélyen, és megmosott hajuk színét a tűző nappal szívatták ki, miközben arcukat szalmából font ellenzővel védték.
A szépség-patikák hátsó szobácskái szintén fontos feladatot láttak el. Itt találkoztak az irodalmárok, de ugyanezek a szobák betöltötték a játékszalonok szerepét, sőt meghitt helyül szolgáltak a könnyűvérű nőknek is, akik időnként itt tartották fogadóóráikat.
Ahogyan az idők változtak, úgy változott a szépségideál is.

Sok fiatal lánynak manapság nincs nagyobb vágya, mint hogy a magazinok valamelyik képéhez hasonlítson, vagy hogy megközelítse kedvenc színésznőjének külsejét. De nem minden nő lehet olyan, mint egy filmsztár - erre egyébként nincs is szüksége. Mindenki szép a saját módján. Ezért hangsúlyozzuk előnyös vonásainkat, és szorítsuk háttérbe hibáinkat. Ebben segít nekünk a kozmetika.
A mai szépségeszmény megvalósulásához nem csupán egészséges és ápolt külső szükséges, hanem biztos és természetes föllépés is, továbbá - de talán elsősorban - a személyiség teljes kisugárzása. Ma, amikor a nő a családban és hivatásában megállja helyét, és minden területen kivívja és őrzi egyenjogúságát, immár a testápolás és a kozmetika sem tekinthető rendkívüli ténykedésnek. Ami egykor egy bizonyos osztály kizárólagos előjoga volt, ma mindenkinek rendelkezésére áll. Mindenkinek megadatik a lehetőség, hogy szép legyen és szép maradjon. Csak éljen is ezzel a lehetőséggel.